A karaván
Jézus mondja: „A szűk kapun menjetek be! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sok ember jár rajta. De szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az örök életre vezet, és kevesen találják meg azt.” (Mt 7:13,1)
Jézus korában már évezredek óta jártak a karavánok, amelyek átszelték az Arab-félszigetet és az afrikai Szaharát. A karavánok például aranyat, tömjént, sót, fegyvereket vittek akár több ezer kilométer útvonalon. Az út fáradságos és veszélyes volt. A karavánok szervezése és vezetése különleges képességeket igényelt, az útvonalak ismerete öröklődött, és ezeket titokban tartották. A busás haszon reményében reményében persze érdemes volt kockáztatni, azonban egyáltalán nem volt tanácsos egyedül nekivágni a sivatagnak! Nem volt nyerő azzal jönni sem, hogy "én tudok egy rövidebb utat". Az ilyen vállalkozások kudarcra voltak ítélve. Aki célba akart érni, annak csatlakoznia kellett egy karavánhoz.
A sivatagban persze nem voltak széles utak. Sőt, egyáltalán nem voltak utak, mint ahogy mai napig Szudán, Mali vagy Niger sem az úthálózatáról híresek! Vagyis úticél van, de út nincs. Ha lett volna út, jóllehet vezetőre sem lett volna szükség. Azaz mégis volt egy "keskeny út"! De ez az út csak a karavánt vezető szívében és fejében létezett. Ez a tudás tette különlegessé a vezetőt, aki nem csak az úticélt ismerte, de a köztes megállókat is. Az oázisok, fogadók, kutak ismerete, a helyi törzsek és főnökök és nyelvek ismerete nélkül ugyanúgy nem lehetett volna célba érni, ahogy út nélkül sem. És ez nem minden! A sivatagi viharok, betegségek, bandita támadások ellen is meg kellett tudni védeni a karavánt, hiszen részesedés is csak az épségben továbbított áru után járt!
Ez a karaván biznisz annyira jól működött, hogy kb. 4000 ezer év alatt sem ment ki teljesen a divatból. Nem volt ritka, hogy egy karavánban akár tízezer teve is vitte a terhet. Micsoda méretű vállalkozás térkép, GPS, twitter és műholdas telefonok nélkül!
Vajon saját lelki utazásunk nem hasonlítható-e egy sivatagi úthoz? Mindenki a saját "áruját" akarja célba juttatni keresztényként, de csak kevesen fognak célba érni - figyelmeztet Jézus. Miért van ez? Az evangélium igaz, és lelkesítő. Isten igazsága szilárd és megbízható. Az Ő szeretete nagyobb a szenvedéseknél, és a lelki sivatagoknál! Miféle fenyegetés ez a pusztulásról és a céltévesztésről (kárhozat)? Miért csak keveseknek adatik meg az örök élet?
Vannak, akik már az elején eltévesztik azzal, hogy nem csatlakoznak egy karavánhoz. "Egyedül is menni fog, hiszen Isten maga hívott el" - mondják. Az út eleinte oly szélesnek és biztosnak tűnik, de végül számukra elenyészik még a célba jutás reménye is. Mások csatlakoznak egy karavánhoz, úgy gondolják, nekik Isten egy "különleges utat" készített. Ők ezt a különleges utat keresik, és rendszerint előállnak a "kell lennie egy rövidebb útnak" elképzeléssel. Ezek az utazók türelmetlenek, engedetlenek, és csak a saját boldogulásuk (fennkölten: elhívásuk) fontos nekik. Nekik nem jók a már bejáratott állomások (bár még sosem jártak arra), a szomszéd oázisa mindig zöldebb, a kút vize hűsebb, és az út járhatóbb.
A sivatagban persze nem voltak széles utak. Sőt, egyáltalán nem voltak utak, mint ahogy mai napig Szudán, Mali vagy Niger sem az úthálózatáról híresek! Vagyis úticél van, de út nincs. Ha lett volna út, jóllehet vezetőre sem lett volna szükség. Azaz mégis volt egy "keskeny út"! De ez az út csak a karavánt vezető szívében és fejében létezett. Ez a tudás tette különlegessé a vezetőt, aki nem csak az úticélt ismerte, de a köztes megállókat is. Az oázisok, fogadók, kutak ismerete, a helyi törzsek és főnökök és nyelvek ismerete nélkül ugyanúgy nem lehetett volna célba érni, ahogy út nélkül sem. És ez nem minden! A sivatagi viharok, betegségek, bandita támadások ellen is meg kellett tudni védeni a karavánt, hiszen részesedés is csak az épségben továbbított áru után járt!
Ez a karaván biznisz annyira jól működött, hogy kb. 4000 ezer év alatt sem ment ki teljesen a divatból. Nem volt ritka, hogy egy karavánban akár tízezer teve is vitte a terhet. Micsoda méretű vállalkozás térkép, GPS, twitter és műholdas telefonok nélkül!
Vajon saját lelki utazásunk nem hasonlítható-e egy sivatagi úthoz? Mindenki a saját "áruját" akarja célba juttatni keresztényként, de csak kevesen fognak célba érni - figyelmeztet Jézus. Miért van ez? Az evangélium igaz, és lelkesítő. Isten igazsága szilárd és megbízható. Az Ő szeretete nagyobb a szenvedéseknél, és a lelki sivatagoknál! Miféle fenyegetés ez a pusztulásról és a céltévesztésről (kárhozat)? Miért csak keveseknek adatik meg az örök élet?
Vannak, akik már az elején eltévesztik azzal, hogy nem csatlakoznak egy karavánhoz. "Egyedül is menni fog, hiszen Isten maga hívott el" - mondják. Az út eleinte oly szélesnek és biztosnak tűnik, de végül számukra elenyészik még a célba jutás reménye is. Mások csatlakoznak egy karavánhoz, úgy gondolják, nekik Isten egy "különleges utat" készített. Ők ezt a különleges utat keresik, és rendszerint előállnak a "kell lennie egy rövidebb útnak" elképzeléssel. Ezek az utazók türelmetlenek, engedetlenek, és csak a saját boldogulásuk (fennkölten: elhívásuk) fontos nekik. Nekik nem jók a már bejáratott állomások (bár még sosem jártak arra), a szomszéd oázisa mindig zöldebb, a kút vize hűsebb, és az út járhatóbb.
A gyülekezetek Isten országának karavánjai. Egy az úticél, és sok, esetenként változók állomások. A karaván azonban nem egy parádés menet! A sivatagban nincsen ünneplő tömeg, nem mennek előttünk majorettek! A homok sok, a víz kevés. Út közben a hőség zavara kerülget. De ott van viszont a bizonyosság, hogy ez a keskeny út bevisz Isten városába!
Utazás tehát van. Sivatag is van. Józan megfontolás pedig szükséges. Érdemes mérlegelni, hogy szabadságunk ebben a helyzetben meddig terjed(jen). Aki belátó az a túlélésre játszik. Tekintsünk hát a hitünk szerzőjére Jézusra, aki alászállt, hogy mi eltaláljunk Isten városába. Az Egyház, és benne a gyülekezetek olyanok, mint a karavánok, amelyek átszelik még a nagy sivatagokat is. Nagy erény, ha út közben megtanuljuk magunkat rábízni vezetőinkre, akik előttünk járnak, és akikkel szívünkben össze vagyunk kötve. Kétezer éve működik ez a keskeny út, hogy célba jusson az, aki Megváltójához igyekszik.
Te melyik úton jársz?
Utazás tehát van. Sivatag is van. Józan megfontolás pedig szükséges. Érdemes mérlegelni, hogy szabadságunk ebben a helyzetben meddig terjed(jen). Aki belátó az a túlélésre játszik. Tekintsünk hát a hitünk szerzőjére Jézusra, aki alászállt, hogy mi eltaláljunk Isten városába. Az Egyház, és benne a gyülekezetek olyanok, mint a karavánok, amelyek átszelik még a nagy sivatagokat is. Nagy erény, ha út közben megtanuljuk magunkat rábízni vezetőinkre, akik előttünk járnak, és akikkel szívünkben össze vagyunk kötve. Kétezer éve működik ez a keskeny út, hogy célba jusson az, aki Megváltójához igyekszik.
Te melyik úton jársz?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése