Az öreg hegedű

Gergely István: Az öreg hegedű (Rám köszönt az Élet 2016., kiadja: ’4H’)

Lehangolt és karcolásokkal tele,

Viharvert volt az öreg hegedű.

Porosan feküdt, nem volt már értéke,

Pénz nem csörrent, csak gúnyos derű.

Majd előjött egy öreg ember,

Leporolta, fölvette a vonót,

Behangolta, és az a régi hangszer

Egyszerre csak angyali hangon szólt.

És mire az árverező megszólalt,

Magasra emelkedtek a kezek.

Aki csak hallotta a gyönyörű dalt,

Nem sajnált felkínálni ezreket.

Pedig ugyanaz a régi hangszer volt,

Különös csoda nem történt vele.

Gyönyörű hangon újra csak azért szólt,

Mert a mester ujja érintette.

E hangszer sok ember sorsát tükrözi,

Kudarcba fúlt sokaknak élete.

Viharvertek, karcolásokkal teli,

Elnémult lelkük kedves éneke.

Eladják magukat egy tál lencséért,

Lebecsülik saját értéküket.

És van, hogy mások, lehangoltságukért

Ócska vacaknak tekintik őket.

De lágy érintésére a Mesternek

Egyszerre csak nyilvánvalóvá lesz,

Hogy áldó szent kezében minden lélek

Gyönyörű hangon szól, igen értékes.

(Csak Jézus tud összetört szíveket és életeket "meggyógyítani", és összetört emberből áldott Isten gyermekét teremteni.)